ON THE GO

Ez az On The Go első bejegyzése, hurrá - amiben elmondom, hogy miről is szól ez a blog, ja, meg, hogy ki is vagyok én.

Igazából, annyira régen írtam már első bejegyzést bárhova is, hogy nem is tudom, hogy mit kéne írnom. Talán célszerű lenne elmagyaráznom, hogy miért is indítottam ezt a blogot és előrevetíteni számotokra, kedves olvasók (már ha léteztek egyáltalán (ezzel természetesen nem a valódi létezéseteket akarok megkérdőjelezni, csak azt, hogy olvassátok-e ezt az írást, de ha már idáig eljutottatok, akkor gratulálok, tényleg olvasók lettetek és ne aggódjatok, léteztek is!)), hogy mire is számíthattok itt a Blog.hu felületén tőlem.

Ja, talán kezdjük is azzal, hogy ki vagyok. Bogi vagyok, egy egyetlen szóval vagy mondattal nem bemutatható egyéniség, ami egyesek szerint jó dolog, mások szerint pedig nem és túl nagy kihívás. Mármint az, hogy nem tudom magam röviden bemutatni. Ha mégis be kéne, praktikus lehetne a hivatásommal kezdeni, ami az írás. Az viszont, hogy ezt milyen formában, milyen témában és milyen platformon művelem, az már más tészta. Sok minden csapódott még hozzá az elmúlt években és csapódik is folyamatosan, szinte minden nap, sokat finomítgattam a stílusomat, de azt hiszem, hogy vérbeli igazi újságíró alkat vagyok. Szinte minden érdekel, bármiről tudok írni, jövök, megyek, olvasok, tájékozódok, véleményt formálok, tanulok, figyelem az embereket, hallgatok, rájövök dolgokra, szerkesztek, tördelek, képeket válogatok, utazgatok, benyomásokat gyűjtök, szuperérzékenyen reagálok a környezeti változásokra, online magazinokat böngészek, blogokat olvasok, blogot vezetek, idézeteket gyűjtök, tele van jegyzetekkel a telefonom, gépelek, laptopot hurcibálok magammal, mindig megvizsgálom az újságpapírok minőségét és milyenségét és imádom a nyomtatott újságok illatát – főleg, ha az én cikkeim is benne vannak. Talán ettől vagyok a legboldogabb – de ki tudhatja ezt biztosan?

Mindezek mellett pedig az életem része lett a POP Pilates, az esküvők világa, az utazás, más kultúrák megismerése (főleg az emberi verbális és nem verbális kommunikáció szintjén) és a szociológia. Ez utóbbinak köszönhetjük, akarom mondani köszönhetem most ezt a blogot is, hiszen elég nagy, amolyan csepp-a-tengerben hatása van annak, hogy 2016-ban elkezdtem levelező tagozaton szociológiát tanulni. Emlékszem, hogy munkanélküliként tengettem otthon egy unalmas téli napomat, amikor is ráébredtem, hogy miért is ne jelentkezhetnék a kommunikáció és médiatudomány diplomám után egy második alapképzésre, ami passzolhatna a végzettségemhez, mégis tudományosabbá, emberközpontúbbá tenné azt. Így történt, hogy jelentkeztem pszichológia szakra és bár nem mertem bevallani szinte senkinek – mivel mindenki csak lebeszélt róla, amikor elkezdtem ódákat zengeni, hogy mennyire érdekes Adorno szociológiai elmélete a bűnözők koponyájáról -, de szociológiára is. Végül, a sors eldöntötte az egyetemi jelentkezésem végkimenetelét, és megtörtént, amit a fejemben én már rég láttam magam előtt az első „bevezetés a szociológiába” órámon még a kommunikáció szakon: szociológus hallgató lett belőlem.

Az egyetemi, akarom mondani főiskolai éveimből kimaradt a külföldi tanulás, hiszen a főiskoláról valahogy nem éreztem, hogy sok esélyem lenne kimenni Erasmussal valahova, meg megmagyarázhatatlan okokból nem volt szimpatikus nekem ez a program. Nem hallottam, hogy annyira egetrengetően jó lett volna, akik meg nálunk voltak Magyarországon, azok főleg panaszkodtak – én meg kicsit féltem velük beszélgetni és részletesebben kifaggatni őket, mert nem volt elég jó az angolom. Mindezek ellenére foglalkoztatott a külföldi tanulmányút gondolata, néha ábrándoztam róla, hogy milyen is lehet pénzt kapni azért, hogy egy idegen országban tanulok. Ugyanakkor inkább egy napsütéses tengerparton tanultam vagy dolgoztam volna szívesen, vagy valamilyen nagy, amerikai típusú egyetemet próbáltam volna ki. Hát, a Yale-re nem sok esélyem volt bekerülni és a francia Sorbonne sem esedezett a kegyeimért, hogy náluk tanuljak.

ÚRISTEN, most jövök rá, hogy mennyi fölösleges információt zúdítottam rátok, amikor lehet, hogy csak annyit szerettetek tudni, hogy miről is fog szólni a blog. Erre meg itt hadoválok az életemről, a big life decision-jeimről, közben meg nyilván nem nagyon érdekel senkit. De ha már ennyit dolgoztam vele, inkább nem törlöm ki. Mindenestre, adnék egy képzeletbeli Nobel-díjat mindenkinek, aki ezt elolvasta! Vagy nem tudom, milyen díjat kell ilyenkor adni, de a Nobel olyan nagyon elismerően hangzik, hogy remélem, kárpótol titeket.

Na szóval, a Károli Gáspár Református Egyetem tanulójaként jöhettem rá, hogy levelező tagozatról is lehet ám Erasmusra, Erasmus+ra és Campus Mundi ösztöndíjra is jelentkezni – nem csak a nappalisok kiváltsága a külföldre utazgatás. Úgyhogy szembeúszva az árral, beadtam a jelentkezésem a Campus Mundi által meghirdetett, Kanadába szóló pályázatra, ami egy hónap alatt lepörgött és BUMM, MEGNYERTEM. Úgyhogy most az van, hogy nagyjából egy hónap múlva már egy Kanada felé tartó repülőgépen fogok ülni (vagy feküdni attól függően, hogy milyen repülővel megyünk) és a kanadai The King's University szociológia szakos hallgatója leszek fél évig!!!!!!!!

Ettől egy kicsit rosszul vagyok egyelőre, közben meg nagyon izgatottnak és boldognak érzem magam. Talán a szerelemhez tudnám hasonlítani ezt az érzést, vagy ahhoz, amikor rájössz, hogy szerelmes vagy valakibe, aminek pedig olyan hatása van a szervezetedre, mintha fejbevágtak volna valami erős dologgal, és hirtelen másképp látod az egész világot. Mindenesetre, nagyon izgalmas az egész, annak ellenére, hogy körülbelül minden második napon az idegösszeroppanáshoz egyre közelebbi állapotba kerülök a sok teendő és szerveznivaló miatt, és alig várom, hogy beszámoljak a kalandjaimról! Nem is húznám tovább a szót, azt hiszem, egy legelső bejegyzésnek ez éppen elég hosszú lett, úgyhogy már csak gyorsan összegezném, hogy miről is lesz itt szó a blogon:

• Kanadáról
• a hidegről
• a magyar és kanadai kultúra különbségeiről
• a Campus Mundi ösztöndíjról
• az út szervezéséről
• a The King's University egyetemről, ahol tanulni fogok
• hogy milyen 24 évesen visszacsöppenni a diákéletbe 
• hogy milyen egy kanadai kollégiumban lakni 
• szociológiáról
• és úgy általánosságban rólam, a tapasztalataimról, élményeimről és érzéseimről.

Aztán majd meglátjuk, hogy mi csapódik még ezekhez a pontokhoz a kint töltött hónapok során. Mindenesetre, igyekszem tippeket adni mindenkinek, akit érdekelnek a fentebb található gondolatok vagy akik egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogy hogyan boldogul egy szerencsétlen magyar lány Kanadában. 

With Love,

Bogi